Fodor Dorina

Kiskoromtól fogva részt vettem a gazdaság életében. Emlékszem a tavaszi szünetekre, amikor a szőlőben kötöztünk, a borfesztiválokra ahol már nagyon fiatalon besegítettünk. Akkoriban egy dologban voltam biztos, hogy borral és szőlővel nem akarok foglalkozni. Közben teltek az évek, és én is komolyodtam. A gimnázium utolsó évében az érettségi előtt már azt éreztem, hogy bármilyen szakmát tanulhatok én, de végül úgy is a borászathoz fogok visszatérni. Erre a gondolatmenetre építve, egy kört megspórolva első helyen szőlész-borász szakra adtam be a jelentkezésem. Azt gondolom, hogy az egyetemi évek alatt lettem igazán megszállott a szakma iránt. Szakkollégiumba jártam, igyekeztem minél több borkóstolón részt venni, szélesíteni a szakmai tudásom. Az egyetem elvégzése után Németországban egy jó nevű Rajna menti borászatnál szereztem szakmai gyakorlatot. Majd hazatérve belevettem magam a borászat életébe, ahol kereskedelmi részt kezdetem el fejleszteni. Mivel kellő lendületet éreztem magamban, hogy látókörömet tovább szélesítsem, ezért elkezdtem a Corvinus Egyetemen a Kereskedelem és Marketing szakot. Jelenleg is a hét egy részét Budapesten a másik felét pedig a Balatonon töltöm